Tököli duplája döntött

A Dunaferr küzdelmes, ám korántsem színvonalas mérkőzésen simán verte a kiesés ellen hadakozó Győrt. A vendégek mindössze egyetlen helyzete volt, azt értékesítették is, ám a pontszerzéshez ez sem volt elegendő, mert Tökölivel nem bírtak.
A Dunaferr a hét közben már az igazi arcát mutatta a Vasas ellen, köszönhetően elsősorban annak, hogy Tököli Attila ismét megtalálta elveszettnek hitt góllövő cipőjét és háromszor is eredményes tudott lenni. A győriek ellen is hasonló teljesítményt vártak a válogatottba ezúttal csak tartalékként meghívást kapó csatártól, no meg a hazai csapattól is.

A feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a Győr jelentős tartalékokat mozgósít mostanság a bennmaradás érdekében, és ha megnyugtató előnyt eddig nem is tudott szerezni, közvetlenül már nem riogatja a kiesés réme az ETO-t. Ezen a szombaton azonban pocsék napot fogott ki a Rába parti csapat. A hazaiaknak kevés kellett ahhoz, hogy már a második percben megszerezzék a vezetést, Mészáros óriási lövése a kapufán csattant.

Ezek után érthetetlen módon visszaestek a piros-fehérek, ám még így is sokkal aktívabbak voltak a meglehetősen enerváltan játszó győrieknél. A félidő vége előtt aztán rákacsoltak a hazaiak. Előbb egy Tököli-Lengyel akció után tisztázott a győri védelem, majd Rósa átemelésénél volt szükség Böjtéékre, hiszen a kapus felett már átjutott a labda.

Három perccel az első játékrész vége előtt végül vezetést szerzett a Dunaferr. Tököli a térfele közepén fordult le a védőjéről, kapura tört, és tizenhét méterről - a vetődő Molnár mellett - a kapu jobb sarkába lőtt. Rá egy percre Sowunmi ugyancsak távolról próbálkozott, de a kapufa megint segített a Győrön.

A második negyvenöt percben váratlanul egyenlített az ETO. Károlyi szabadrúgását Bita csak kiütni tudta, épp az érkező Nicsenko elé, aki öt méterről a kapuba fejelt. Tököli azonban nem hagyta annyiban a dolgot, egyéni akciója közben Bajusz szabálytalankodott vele, a megítélt büntetőt pedig ő maga lőtte a hálóba. Tököli a héten öt gólt lőtt, megszilárdította vezető helyét a góllövő listán.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25