Jolán
2 °C
4 °C

Újabb kínos ZTE-vereség

2002.04.15. 13:36
A Sopron hét perc alatt eldöntötte a három pont sorsát a merész terveket szövögető ZTE ellen. A vendégek csupán testben voltak ott a pályán az első félórában, utána pedig hiába rohamoztak, már nem tudtak változtatni a mérkőzés eredményén.
Miután a Sopron szerdán elszenvedte idei első vereségét, hazai pályán nyilvánvalóan szerette volna kiküszöbölni a csorbát Simon Tibor csapata. Az ellenfél nem ígérkezett azonban könnyű falatnak, hiszen a ZTE a két legutóbbi meccsén mindössze egy pontot gyűjtött össze, ami azt jelentette, hogy távolodóban volt az első helytől, és egyúttal a Fradi is megközelítette. Amennyiben a ZTE számára fontos a nemzetközi kupaszereplés, akkor az olyan találkozókon, mint a soproni, nem igazán kaphat ki.

Mégis kikapott, köszönhetően annak, hogy az első félórát átaludták. A Sopron ugyanis ekkor sorra vezette akcióit, amelyekből kétszer is eredményesek voltak. Előbb a 12. percben, amikor a szerdán a forduló válogatottjába kerülő Král buktatta Nagy Tamást, és a megítélt szabadrúgást Somogyi ívelte a kapu elé, amit Sira be is fejelt. (Sira örömében a kapufát is csókolgatta.)

Majd hét perc sem telt el, amikor Tóth Mihály egy szélről belőtt labdát az ötösről - szinte senkitől sem zavartatva - helyezett el a kapu jobb oldalába. Ezek után Sira hagyott ki még egy lehetőséget, majd a harmincadik percben veszélyeztetett először a zalai csapat, ekkor Egressy szögletét Kenesei fejelte kapura, de a kapus menteni tudott, csakúgy, mint tíz perccel később, amikor megintcsak Kenesei - ezúttal lábbal - próbálkozott.

A második félidőben még inkább rákapcsolt a ZTE, de a szerencse sem volt velük, hiszen Kenesei lövésénél a kapufa, míg Egressy bombájánál Frarkas remek reflexmozdulata - lábbal hárított a kapus - hiúsította meg a szépítést. A ZTE így megint hullámvölgybe került, csakúgy mint ősszel, akkor négy meccsen keresztül nem termett pont Bozsik Péter csapatának. Ha megint így lesz, akkor aligha sikerül a történelemírás, vagyis a nemzetközi kupaszereplés.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?