Sima zalaegerszegi győzelem a Videoton ellen

A Videoton az első félidőben kétgólos hátrányba került, és hioába játszott a fordulás után fölényben, erejéből csak szépítésre futotta. Bozsik Péter együttese pedig tovább üldözi az éllovas MTK-t.
A hazaiak nem sok időt adtak az "aklimatizálódásra" a Videotonnak, és már az első negyedóra végén előnybe kerültek. Kenesei ívelt be balról szabadrúgást, és az érkező Csóka 4 m-ről fejelt a bal alsó sarokba. A fehérváriakat megfogta a gól, így nem volt meglepő, hogy húsz perc játék után már kettővel ment Bozsik Péter együttese.

Turi kirúgásával indult az akció, majd Róth indította pontosan Keneseit, aki gyorsaságát kihasználva lefutotta védőjét, és miután a tizenhatoson belülre ért, a jobb alsó sarokba helyezett. Újabb húsz perc elteltével pedig Kenesei előkészítőként jeleskedett, beadása után Waltner fejese csattant a keresztlécen.

Az alig egy perce pályán lévő Földes góljával szépített a Vidi. Szalai adott jobbról pontos labdát Földesnek, aki rávezethette a labdát Turira. Első lövése elakadt a kapusban, ám a visszapattanó labdát már gond nélkül helyezett a hálóba.

A második félidőben sokkal aktívabb Videoton mindent megtett az egyenlítésért, ám próbálkozásaikat nem koronázta siker. Sőt! Waltner és Kenesei játszotta ki a vendégvédelmet, és az egykor a Videotonban is megfordult Waltner 5 méterről senkitől sem zavartatva lőhetett az üres kapu közepébe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19