
Idegenben nyert a Kispest
Sasu újra jó formában
A Videoton is javításra készült, hiszen az elmúlt meccseken halvány produkcióval rukkoltak ki a bajnokságot a felső házban folytató fehérváriak. Ennek megfelelően kezdték a találkozót, az első negyedóra végén Dvéri szép lövése centikkel kerülte el a kaput. Pár perccel később Földes közeli kapáslövése ment ugyancsak néhány arasszal mellé.
Aztán váratlanul megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Babos indította az utóbbi időben ismét jól játszó Sasut, aki a rátámadó Pomper mellett szép cselt csinált, majd Végh mellett a kapuba emelt. A menteni igyekvő védő már csak a vonalon túl érte el a labdát.
Terjék egyenlített, majd kiállíttatta magát
A második játékrészben a Videoton nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. A rohamoknak meg is lett az eredménye, az aktívan játszó Csató szép beadását Terjék négy méterről fejelte a kapuba. A Vidi a győztes gól érdekében mindent megtett, ám póruljárt.
A hosszabbítás harmadik percében, amikor már tíz főre fogyatkozott a hazai csapat - Terjék odaszólt a bírónak, miután azonnal pirosat kapott - Kovács Béla futott el a jobb oldalon, a kifutó kapus mellett pedig a hálóba helyezett. Détári első idegenbeli győzelmét aratta.
