Tóth duplája sokat ért
A Sopron nagy lendülettel kezdte a meccset, és az egykori fradista, Tóth Mihály nyitotta meg a gólok sorát. Somogyi jó harminc méterről végezhetett el szabadrúgást. Kemény lövését Posza csak kiütni tudta, a kipattanó labdát a berobbanó csatár hat méterről vágta a kapuba. Fel sem ocsúdhatott a gól utáni sokkból a fővárosi csapat, amikor Tóth István emelése a kapufán csattant, majd Tamási rántotta le a büntetőterületen belül a jól cselező Nagy Tamást.
A jogosan megítélt büntetőt Somogyi lőtt a jobb sarokba, Posza a másik oldalra vetődött, így esélye sem volt a hárításra. Az Újpest romokban hevert, a Sopron pedig újabb góllal büntetett. Ezúttal is Tóth Mihály volt az ítéletvégrehajtó, Tóth István bal oldalról belőtt labdáját a tizenhatos vonaláról perdítette szép mozdulattal a kapuba.
Szervezetten védekezett a Sopron
A második félidőben felébredtek valamelyest a tartalékos lilák kábultságukból, és még hat perc sem telt el, amikor Móri Korolovszky levágódott lövését értékesítette. Az Újpest nagy erőkkel támadott, a Sopron azonban a meccs hátralévő részében szervezetten védekezett, így nem forgott veszélyben a győzelme.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon