Gzőzelemmel búcsúztatta Simont a Sopron

Háromgólos győzelemmel tisztelgett kedden elhunyt vezetőedzője előtt a Sopron. Simon volt csapata már az első félórában eldöntötte a meccs sorsát, a második játékrészben már csak az előny megtartására vigyázott a hetedik helyezett gárda.
Gyászos hangulatban, gyászszünettel kezdődött a találkozó, a szurkolók gyertyákkal a kézben várták az összecsapást. A soproni futballisták nagyon fogadkoztak, hogy mindenképpen győzelemmel búcsúztatják trénerüket, akivel mindössze kétszer kaptak ki a kilenc forduló alatt.

Tóth duplája sokat ért

A Sopron nagy lendülettel kezdte a meccset, és az egykori fradista, Tóth Mihály nyitotta meg a gólok sorát. Somogyi jó harminc méterről végezhetett el szabadrúgást. Kemény lövését Posza csak kiütni tudta, a kipattanó labdát a berobbanó csatár hat méterről vágta a kapuba. Fel sem ocsúdhatott a gól utáni sokkból a fővárosi csapat, amikor Tóth István emelése a kapufán csattant, majd Tamási rántotta le a büntetőterületen belül a jól cselező Nagy Tamást.

A jogosan megítélt büntetőt Somogyi lőtt a jobb sarokba, Posza a másik oldalra vetődött, így esélye sem volt a hárításra. Az Újpest romokban hevert, a Sopron pedig újabb góllal büntetett. Ezúttal is Tóth Mihály volt az ítéletvégrehajtó, Tóth István bal oldalról belőtt labdáját a tizenhatos vonaláról perdítette szép mozdulattal a kapuba.

Szervezetten védekezett a Sopron

A második félidőben felébredtek valamelyest a tartalékos lilák kábultságukból, és még hat perc sem telt el, amikor Móri Korolovszky levágódott lövését értékesítette. Az Újpest nagy erőkkel támadott, a Sopron azonban a meccs hátralévő részében szervezetten védekezett, így nem forgott veszélyben a győzelme.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37