Debrecen-Sopron 0-0

Hiába támadott többet, ám helyzeteit nem tudta értékesíteni a Debercen a Sopron ellen. Az alcsony színvonalú összecsapaáson így meg kellett elégedniük a hajdúságiaknak a szerény gólnélküli eredménnyel.
A házigazdák, akik mindenképpen szerették volna begyűjteni a három ponot a találkozón, a 12. percben már a vezetést is megszerzhetek vona, de a Kerekes labdájávalkilépő Nenadic elől Farkas a kapuból kifutva mentett.

A meglehetősen alacsony színvonalú találkozón a hazaiak rendkívül pontatlanul játszottak, a vendégek viszont fegyelmezett védekezéssel tartoták a számukra fontos egy pontot jelentő gólnélküli döntetlent.

Az első félóra végén ellentámadással próbálkozatka dunántúliak: Somogyi ugratta ki Tóth Mihályt, aki átemelte a labdát a kifutó Bírón, de lövése végül fölé szállt.

A második félidőben továbbra is a hazaiak játszottak fölényben , de támadásaikban kevés volt a fantázia, így a vendégek könnyedén tudták őrizni adöntetlent. A 63. percben Szekeres távolról lőtt kapura, a labda megpattant Szabadoson, és így csak néhány centi hiányzott ahhoz, hogy a sarokban kössön ki. A 85. percben Böőr lőtt 13 méterről, Farkas hihetetlen bravúrral a léc alól mentett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32