Újpest-Videoton 2-3

Változatos, izgalmas összecsapáson a forduló egyik meglepetését okozva Újpesten tudott nyerni a Videoton. A hazaiak az első játékrészben kétszer is megszerezték a vezetést, ám a székesfehérváriak a második negyvenöt percben fordítani tudtak.
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, és még félóra sem telt el, máris vezetést szereztek. A 28. percben Erős húzott el a jobbszélen, a 16-os magasságából középre adott, majd a teljesen őrizetlenül hagyott Vagner közvetlen közelről a kimozduló Végh felett a bal sarokba fejelt (1-0).

öt perccel később tovább növelhette volna előnyét a lila-fehér gárda, de Sloncik beívelését követően Vagner Tokody elé fejelt. A támadó lövése Véghről kiperdült, éppen Túlio elé, aki 7 méterről, hatalmas helyzetben ismételhetett, Végh azonban ritkán látható bravúrral lábbal hárított.

A 43. percben váratlanul egyenlített a Videoton: Tóth B. ívelt előre, labdájára Sorato csapott le, kicselezte Korolovszkyt, majd 10 méterről Posza lába között gurított a kapu közepébe (1-1).

A vendégek még az egyenlítő góljukat ünnepelték, amikor újabb gólt kaptak. A 44. percben Kunzo a tizenhatos jobb oldali sarkától ívelt a kapu elé, Tokody 5 méterről fejelt a bal felső sarokba (2-1).

A második játékrészben további hazai gólokat remélt az újesti publikum, csalatkozniuk kellett. Méghozzá hatalmasat, hiszen nemcsak hogy nem értek el újabb találatokat kedvenceik, hanem meglepetésre a vendégek előbb egyenlítettek, - Földes passzát a 60. percben Sorato lőtte a hálóba- majd a 81. percben a győzelmet is megszerezték: Tímár beadását Szalai fejelte a kapuba (2-3)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04