Kispest-Dunaferr 0-3

Kispesten is nyerni tudott a Dunaferr gárdája a forduló záró, vasárnapi mérkőzésén. A vendégek az egész mérkőzés alatt többet támadtak és kapura is veszélyesebbek voltak, mint a fővárosiak. A találkozó a második játékrészben dőlt el, ekkor a vendégek részéről Tököli, Rósa és Jakl is bevette Tóth József kapuját.
Kiváló hangulatban készülődött a Kispest Honvéd a Dunaferr elleni bajnoki mérkőzésre. Détári Lajos együttesének jókedve nem volt véletlen, hiszen a legutóbbi két találkozóját megnyerte a kiesés ellen küzdő piros-fekete alakulat. A vendég dunaújvárosiakat leginkábba kispesti pálya állapota foglalkoztatta: a folyamatos locsolástól - melyre a hazaiak szerint a gyepszőnyeg karbantartása miatt van szükség- síkos talaj eddig több csapatot is megoldhatatlan feladat elé állított.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott a 4. percben. Balaskó passzát Rósa kapta, aki Tökölit hozta játékba. A csatár azonban nem lőtt kapura, hanem visszagurított a labdát a második hullámban érkező Lengyel elé, aki 20 méterről felső lécet találta el.

Továbbra is a vendégek kezdeményeztek többet, a 7. percben Sowunmi lőtt messze a kapu fölé a lefejelt labdáját, majd a az első negyedóra végén ismét a Dunaferr támadó került helyzetbe, de a védők az utolsó pillantban tisztázni tudtak. A 20. percben egy újabb kapufával okoztak riadalmat a vendégek a Kispest kapuja előtt: Jakl vállalkozott lövésre 22 méterről, és jól eltalált bombája a jobb oldali kapufán csattant.

Az egész mérkőzésen jobban játszó vendégek az 50. percben szerezték meg a vezetést. Sowunmi ívelt középre, a hazaiak kapusa Tóth József bizonytalankodott és a szemfüles Tököli közelről a kapuba fejelt (0-1).

öt perc múlva tovább növelte előnyét a vendégcsapat. Molnár labdájával Sowunmi iramodott meg a jobb szélen, középre játszott, és pontosan érkező Rósa Dénes az ötösről a léc alá bombázott (0-2). A végén még egyszer megvillantak a vendégek: Tököli szögletét Jakl fejelte a hálóba (0-3).

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19