Megóvhatják a Haladás-Győr mérkőzést

Mindenképpen győznie kellett volna az alsóházi rangadón a kiesés elől menekülő Haladásnak, de csak gólnélküli döntetlent játszott a Győri ETO-val. Ugyanakkor nem csak a három pont begyűjtése nem sikerült maradéktalanul a házigazdáknak, hanem a hosszabbításban majdnem vereséget szenvedtek: a játékvezető előbb megadta, majd tévedését korrigálva visszavonta a győriek találatát, így maradt a 0-0. A mérkőzés után felemerült, hogy a hazaiak eggyel több légióst szerepeltettek,ám a győriek egyelőre kivárnak az óvással.
Győzelmi reményekkel lépett pályára a labdarúgó NB I pénteki nyitónapján a Haladás. A szombathelyiek számára élet-halál kérdés volt a három pont megszerzése a Győr ellen, hiszen ponthátrányban voltak a forduló előtt a még bennmaradó helyen álló Debrecen mögött.

Elcserélte magát Szentes?- még nem óv a Győr
Bár gólnélküli döntetlennel végződött a találkozó, ám az események nem értek véget a mérkőzés lefújása után. Felmerült ugyanis- elsőként az nb1.hu híradása nyomán- hogy a hazaiak edzője, Szentes Lázár elcserélte magát, és ha csak három percig is, de eggyel több légiós játékos szerepelt a csapatban. A brazil légiós Japa a 82. percben állt be, így hatra emelkedett a külföldiek száma a pályán lévő együttesben. Három perccel később ugyan lehívta pályáról a szombathelyi tréner Fredet, de ez sem változtatott a lényegen, a megengedettnél több légiós játszott a Haladásban.

"Győrben is tudnak számolni, de egyelőre nem kívánnak óvni"- kommentálta az esetet érdeklődésünkre Rokob Péter a Győri ETO sajtófőnöke. Véleménye szerint a győriek nincsenek abban helyzetben hogy ellenőrizzék valójában ki számít légiósnak, és ki nem, így egyelőre kivárnak, hiszen nyolc napjuk van dönteni az óvásról. A liga szervezi bajnokságot, ezért úgy gondolják, hogy nekik kell hivatalból kivizsgálni, történt-e szabálysértés. "Vannak szabályok, amit be kell tartani, de mi természetesen mindig a pályán szeretnénk bizonytani- zárta mondanivalóját Rokob.

A 27. percben megszerezhette volna a vezetést hazai csapat. Filipovics cselezgetett a vendégek tizenhatosán belül, majd kicselezte Bajuszt, végül az ötös sarkáról lőtt, ám a labda az oldalhálóban kötött ki. Egy perc múlva ismét a szombathelyi csatár volt a főszereplő, de 12 méteres lövését lábbal védte Sebők.

A második félidőben is Filipovics előtt adódott a legnagyobb lehetőség: a hazaiak támadója Jankovic beívelt szabadrúgását fejelte a felső lécre.

Az addig meglehetősen kevés izgalmat kiváltó mérkőzés 94. perce hihetetlenül érdekes jelentetet hozott. A győri kapu előtt pattogott a labda, ám a vendégek felszabadítottak. A szombathelyiek elvégezték a bedobást, de az ETO-védők szereltek, és indították Nicsenkót. A győri támadó jól lépett ki a védők közül, majd a kimozduló kapus felett a hálóba emelt.

A játékvezető megadta gólt, ám a hazaiak hevesen reklamáltak: véleményük szerint félreértés történt, a játékvezető valójában szögletet ítélt a gólt megelőző esetnél, de ők tévedésből bedobást végeztek el. A játékvezető konzultált a partjelzővel, és végül döntött: visszavonta a már megadott gólt, így maradt a gólnélküli döntetlen a végeredmény.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája