Árpád
-2 °C
3 °C

Sasu a 93. percben mentett pontot a Kispestnek

2002.05.11. 19:31
Hiába játszott hatalmas fölényben a hazai csapat, az utolsó utáni pillanatban szerzett Sasu góllal egy pontot megmentett a Kispest. Ez azt is jelenti, hogy Bognár György irányítása alatt még nem tudott nyerni a Sopron. Igaz ki sem kapott.
Az első tíz percben a hazaiak a kapujához szögezték a Kispestet, ám nem sikerült góllá váltani fölényüket. Ez sokba is kerülhetett volna rögtön az első negyedóra végén, amikor Sasu lépett ki, senkitől sem zavartatva vezethette a labdát a hazai kapura, ám Farkas bravúrral menteni tudott.

Három perccel később aztán megszerezte a vezetést a Matáv Sopron. Csiszár indította a jobb oldalon felfutó Orabinecet, aki középre adott, az érkező Javrujan pedig hat méterről fejelt a kapuba. A bekapott gól ellenére sem tudott változtatni játékán a Kispest, így meglepetésként hatott, egyenlítése.

Két perc volt már csak hátra a félidőből, amikor egy előrevágott labdára Torghelle csapott le, majd a tizenhatos vonalánál szép mozdulattal átemelte a kilépő Farkas Balázs felett, majd teljesen tisztán hét méterről az üresen maradt kapu közepébe helyezett.

Tíz perc alatt két gólt kapott a Kispest

A mai Kispestre jellemző, hogy hiába a piros-feketék kezdték a második játékrészt, egy percen belül gólt kaptak. Amilyen gyorsan csak lehet, elvesztették a labdát - Téger rúgott luftot saját ötösén -, és Bausz azonnal kihasználta a lehetőséget, 5 méterről a jobb alsó sarokba helyezett.

Tíz perccel később pedig már két góllal vezetett a Sopron. Somogyi indította Orabinecet, akinek pontos középre adása nyomán Sira helyezett a hálóba. Negyedórával a lefújás előtt szépített a Détári-csapat. Sasu balról adott be, érkezett Faragó, és az elmélázó védők között 5 méterről helyezett a kapuba.

A Kispest mindent megtett az egyenlítésért, de a hazaiak sorra verték vissza próbálkozásaikat. És milyen a sors, ahogy egy hete a Sopron az utolsó pillanatokban egyenlített a Vasas ellen, most ez a Kispestnek sikerült. A 93. percben hatalmas kapu előtti kavarodás végén Sasu elé került a labda, aki a hálóba bombázott.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?