A Vidi megsemmisítette az UTE-t

Az első játékrészben tizenhárom perc alatt eldöntötte a találkozót a hazai csapat. Az újpest az egész meccsen rosszul, minden elképzelés nélkül játszott, míg a Videoton idei legjobb teljesítményét nyújtotta.
A 26. percben Dvéri ívelt be jobbról szabadrúgást, középen érkezett Tímár, aki öt méterről bólintott a hálóba. Hat perccel később Szalai lépett ki a jobb oldalon, Lőw menteni próbált, ám hazagurítása az időközben kapujából kiinduló Szántai mellett a kapu közepébe gurult. Újabb hét perc elteltével ismét Dvéri adott be szabadrúgást, és Tóth csúsztatása után Timár 6 m-ről fejelt a kapu jobb oldalába.

A második játékrész elején az ünneplést kissé túlzásba vivő hazai szurkolók miatt Szarka játékvezető félbeszakította a találkozót. Miután helyre állt a rend - eloszlott a füst - folytatódhatott a meccs.

A kényszerű szünet a hazaiaknak tett jót, újabb hét perc elteltével megsemmisítővé tették az Újpest vereségét. Előbb Dvéri passzát Földes lőtte 12 méterről a kapuba, majd három perc múlva már Földes volt a feladó és Terjék fejelte be az ötödik Videoton gólt.

A 73. percben Terjék akár megszerezhette volna a hazaiak hatodik találatát is, ám miután az egész újpesti védelmet és Szántait is kicselezte, lövését - az ősszel még a Vidi csapatkapitányi karszalagját viselő - Szlezák a gólvonalról kivágta.

Ezen azonban már senki nem bosszankodott, hiszen a hazaiak így is könnyedén nyertek a teljesen szétesett csapat benyomását keltő Újpest ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25