A zöld-fehérekre az első percekben alighanem bénítóan hatott a tét, mert egyáltalán nem lehetett a nyomát látni annak, hogy a kötelező győzelmet hozzák a minimális cél elérésének érdekében. Mi több, Balaskó az első félóra vége előtt kevéssel megszerezhette volna a vezetést a vendégeknek, ám Dragóner remek ütemben lépett közbe lövésébe. Lengyel előtte ziccerben hibázott. A Fradi erőlködött, komoly helyzetig viszont nem jutott.
A második félidőben sem tudott igazán ritmust váltani a hazai csapat, és Sowunmi remek cselei után csak imádkozhattak a Fradi-hívek, hogy lövése a kapu mellett surranjon el. Aztán valamelyest váratlanul előnyhöz jutottak Geráék.
Gyepes ívelt keresztbe a tizenhatos előtt, Gera lefejelte a labdát, amit menteni igyekvő Éger a hálóba segített. A gól meghozta a Fradi lendületét, és feloldotta a görcsösséget is. A hajrában Gera cselezett el egy helyzetet, majd Vén lövése kerülte el kevéssel a kaput. A hosszabbításban pedig megszületett a második gól is, Vén szögletét Cheregi nyolc méterről fejelte a kapuba.
Így végül elmondható, hogy egy helyenként unalmas mérkőzésen a jobban koncentráló Fradi megszerezte a három pontot, ám ami ennél sokkal fontosabb: a második, egyben nemzetközi kupát érő helyet.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
Rovataink a Facebookon