Kispest-Vasas 3-1

Hátvédjének kiállítása után fordította meg a mérkőzést a Kispest, az érthetetlenül megszeppenő Vasas csak asszisztált az utolsó negyedórában. Tornyi tehát korábbi munkahelyről vereséggel távozott.
Mivel már korábban kiderült, hogy a Vasas kénytelen búcsút inteni az élvonalnak, a játékosok a hét közben is, és a szombaton is már csak becsületből játszottak. Szerdán nem is tették rosszul, hiszen a Haladás ellen nyerni tudtak. A Kispest elleni meccsnek az volt még a pikantériája, hogy a Vasas szakvezetője, Tornyi Barnabás jelenleg is perben és haragban áll korábbi munkaadóival, így alighanem őt fűtötte leginkább a revansvágy.

A csapata partner is volt ebben a tekintetben, hiszen az első félidőben is lendületesebben játszott a hazaiaknál. Ennek eredményeként az utóbbi hetekben szárnyaló Bükszegi révén meg is szerezték a vezetést. A második játékrész hajrájára azonban kifulladt az angyalföldi gárda, a Kispest pedig feltámadt poraiból, és sorra vezette akcióit.

Ezek majd félóráig rendre kimaradtak, majd érdekes módon Balint kiállítása után - a reklamáló Détári Lajost a lelátóra száműzte a játékvezető - rendre bementek. Sasu két szép gólt lőtt, a kegyelemdöfést - már a hosszabbításban - Hercegfalvi adta meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32