A kupáról is lemaradt az MTK

Az őszi remeklés után rettenetes hullámvölgybe kerülő MTK utolsó meccsén is kikapott, így "szégyenszemre" csupán a harmadik helyet csípték el Illésék. A tavasznak tizennégy pont előnnyel nekivágó csapat foltokban se emlékeztetett korábbi önmagára, így az Újpest könnyed győzelmet aratott.
Az MTK számára komoly jelentőséggel bírt az Újpest elleni szezonzáró, hiszen amennyiben le tudják győzni a már mindenképpen hatodik lilákat, akkor ősszel ott lehetnek a nemzetközi kupában. Számos híresztelés látott napvilágot azzal kapcsolatosan, hogy a vendégek nem fogják komolyan venni ezt az összecsapást, "leadják" a pontokat, hogy a kék-fehérek legyenek ott a kupában, nem pedig az ősellenség, a Ferencváros.

A vezetők azonban határozottan kijelentették, korántsem szeretnék, ha olyan lélektelen játékkal rukkolna ki a kupagyőztes társaság, mint a Videoton ellen. A "fenyegetésnek" meg is lett a foganatja, hiszen az Újpest komolyan vette, az elképesztő válságban lévő az őszi teljesítményére foltokban sem emlékeztető MTK ellen pedig ez is elég volt.

Már az első félidőben vezetéshez jutottak a lilák. A tizedik percben nagy helyzetben hibázó fiatal Móri lépett ki újfent az enervált védők közül, Füzi csak szabálytalanul tudta feltartóztatni. A jogos büntetőt Tokody értékesítette, a csereként beállt Vlaszák nem háríthatott.

A második negyven öt percben sem változott a játék képe, Poljakovic nagy ziccert hagyott ki, az MTK pedig képtelen volt felvenni a ritmust. Így hát nem is keltett meglepetést, hogy növelte előnyét a vendégcsapat. Elek passzolt el egy labdát saját térfelén, ebből Tokody Mórit szöktette, aki az újabb nagy helyzetét most már belőtte.

Az MTK erejéből csupán a szépítésre futotta a kilencvenedik percben. Madar beadását Zavadszky lőtte kapura, Szántai nagy bravúrral mentett, ám a kipattanót Illés a kapuba helyezte. A tartalékos Újpest ellen sem termett babér a Hungária körúti csapatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04