Első győzelmét aratta az Újpest

A kapusa miatt tíz emberrel játszó Újpest sokkal taktikusabban játszott a Videotonnál, így - mégha az utolsó percben szerzett góllal is - megérdemelten szerezte meg a három pontot. A lilák így már nem nyeretlenek, míg Várhidi Péter csapata továbbra sem gyűjtötte be a három pontot.
Két nyeretlen csapat csapott össze a bajnokság harmadik fordulójának nyitómeccsén, mindkettő azzal az eltökélt szándékkal, hogy javít az eddigi mérlegén. Persze az UEFA Kupában érdekelt Újpestet fűtötte a nagyobb bizonyítási vágy, annál is inkább, mert egy sereg jó képességű játékost vásárolt össze a nyáron, ám ennek ellenére, kétszer kikaptak.

A lilák ennek megfelelően kezdték a meccset, és már második percben vezetéshez jutottak. Sloncik jobb oldali szabadrúgását követően a fehérvári védők hibáját kihasználva Juhár Tímárt megelőzve nyolc méterről jobb lábbal - a gyengébbikkel - a bal felső sarokba passzolt.

Ezek után eseménytelen percek következtek, mígnem félóra elteltével Dvéri remekül indította Némedit, a középpályás viszont bizonytalankodott, nagy helyzetben addig várt míg Juhár szerelte.

A második félidőben aztán rohamozott a Vidi. A 63. percben Dvéri indítására Terjék indult, Vlaszák a tizenhatoson kívülre futva, 18 m-re a kapujától, vetődve ütötte el a labdát a csatár elől. Szarka játékvezető jogosan mutatta fel a piros lapot az Újpest kapusának.

Az egyenlítésig aztán a 84. percig kellett várni, amikor is Pomper ügyesen ívelte előre a labdát, amire Daniel kitűnően érkezett, és 12 m-ről a kimozduló Posza fölött az üres kapuba emelt (1-1).

Ezzel azonban még nem volt vége: az utolsó percben Tokody belőtt labdáját Kovács Zoltán visszafejelte Horváth Ferenc elé, a csatár öt méterrről, kapásból, fordulásból a kapu jobb oldalába lőtt (1-2).

Mindent egybevéve, a mérsékelt színvonalú találkozón a gyorsan szerzett újpesti gól után többet támadott a Videoton. Az egyenlítést követően azonban érthetetlenül leálltak a hazai játékosok, így a győzelmet jobban akaró Újpest megérdemelten győzött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31