Debreceni pontszerzés a Videoton ellen

Gyenge színvonalú találkozón megosztozott a pontokon a Videoton és a Debrecen. A vendégek rögtön a találékozó elején vezetést szereztek és ezt őrizték is a 70. percig. Az egyenlítés után újból sikerült a vezetést megszereznie Szentes Lázár csapatának, ám a hazaiak a lefújás előtt nem sokkal otthon tudták tartani az egyik pontot.
Furcsa közjátékkal kezdődött a találkozó, hiszen a kezdő sípszó elhangzása után a hazai szurkolók tucatnyi teniszlabdát, kislabdát, pingponglabdát dobtak a pályára Mondván: hátha ezzel jobban megy a csapatnak.

Ez annyira megzavarta a hazaiakat, hogy nem zavarták meg Habit, aki vezetgette a labdát, majd 15 méterről Végh mellett a kapuba lőtte csapata vezető gólját. A gól után kapkodni kezdett a Videoton, ám komoly helyzetet nem tudott kialakítani ellenfele kapuja előtt. A debreceniek ekkor gyors kontrákkal próbálkoztak - eredménytelenül.

Az unalmas első játékrész után jobb folytatásban bíztak a szurkolók - hiába. Az izgalmakra az utolsó húsz percig kellett várni. Pomper cselezgetett a vendég 16-os előterében, Monye elé passzolt, aki 25 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba.

Szűk negyedóra múlva azonban ismét a vendégeknél volt az előny. Kiss Zoltán lépett ki a jobb oldalon és miután senki nem zavarta, 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A Videoton nem adta fel, és három perc múlva sikerült egyenlítenie, mint később kiderült ezzel pontot szereznie. Hamar ívelt be jobbról szabadrúgást Terjék 6 méterről fejjel csúsztatott a kapu jobb oldalába.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19