Visszavágott a Loki a ZTE-nek

A hazaiak negyedóra alatt kétgólos előnyre tettek szert, és hiába játszott 50 percen keresztül emberelőnyben a bajnok, nem tudta előnyét gólra váltani.
A hazai csapat úgy vágott neki a találkozónak, hogy méltó bosszút álljon az elmúlt bajnokságban hazai pályán elszenvedett ötgólos vereségért. A gyxőzelem reményében helyet kapott a kezdők között a több hónapos eltiltás után visszatért Bajzát is. A vendégek ugyanakkor a Zágráb elleni UEFA Kupa találkozó főpróbájának tekintették a mérkőzést.

Heves hazai rohamokkal indult az összecsapás, és ez már az ötödik percben gólt eredményezett. Balogh Zs. baloldali szöglete után Szekeres még nem találta el a labdát, a vendégvédők azonban késlekedtek Vincze Gábor pedig közelről a hálóba passzolt. (A gólnak minden bizonnyal az egész Vincze család örült, kivéve a báty Ottót, aki az ellenfélnél szerepelt.)

Tíz perccel később növelte előnyét a Loki. Bajzát remek helyzetfelismeréssel indította a kilépő Dombit, aki elfektette Turit, majd higgadtan helyezett a kapuba. A gyors vezetés annyira "megzavarta" a hazaiakat, hogy négy perccel később emberhátrányba kerültek.

Az első találatot szerző Vincze Gábor a saját térfelén röviden passzolt, a labdára lecsapó Faragót Flávió Pim utolsó emberként buktatta, így Hajdó játékvezető teljesen jogosan kiállította. A vendégek azonban az emberelőny ellenére sem tudtak szépíteni.

A második negyvenöt percet igen idegesen kezdték a csapatok, ennek tudható be a három perc alatt kiosztott három sárga lap. Ebből a félidőből is eltelt telnie húsz perc, mire betalált a tavalyi bajnok.

Kenesei, Faragó volt a labda útja, a csatár lövését azonban védte Tomic, ám róla Egressy elé pattant a labda, akinek lövését Hanák csak a gólvonalon túlról tudta kivágni. Három perccel később kiegyenlítődtek a csapatok. Csóka sárga lapot érően buktatta Sumudicát, és miután ez már a második volt neki, a játékvezető kiállította.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19