Tornyi egyelőre megmenekült

Ritka rossz sorozat után látogatott a Dunaferr az újonc békéscsabaiakhoz, akik viszont egyetlen győzelmük mellett begyűjtött öt vereségükkel a tabella legalján izmoztak.
A meccs elejétől kezdve uralta a játékot a Dunaferr, és a veterán Lengyel irányításával egy csomó helyzetet kidolgoztak. A hazaiak ugyan néhány labdát felíveltek, de a magas újvárosi védők között ezek esélytelen próbálkozások voltak.

Igazából a csabaiak teljesen veszélytelenek voltak az egész első félidőben, a Dunaferr viszont egy óriási védelmi hibát követően vezetést szerzett. Fehér rövid átadására Horváth csapott le el a félpályánál, zavartalanul mehetett egészen a tizenhatosig, majd Lengyel elé guríttt, aki futtából kilenc méterről a hálóba lőtt.

A második félidőben a semmiből egyenlített a Békéscsaba. Megyesi betört a Dunaferr tizenhatosának bal oldalán, megjátszotta a középen érkező Miculescut, aki védők erős szugerációja közben, hat méterről a jobb sarokba lőtt.

Mindössze hat percig örülhetett Békés az egynlítésnek, mert egy újabb durva hibát kihasználva Horváth (aki saját csapattársa, Alex mögül bújt ki a lövésnél)ismét előnyt szerzett a Dunaferrnek.

Keresztúri ugyan lőtt egy kapufát, de a dunaújvárosiak ezenkívül magabiztosan tartották a labdát és ezzel együtt az eredményt. A hosszabbításban aztán egy kontrával végleg eldöntötték a meccset. A teljesen veszélytelenül játszó Békéscsaba ellen megérdemelten nyert Tornyi Barnabás együttese.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája