A Fradi nyerte a zöld-fehér rangadót

Mindkét gárda remekül kezdte a bajnokságot, az elmúlt fordulókban azonban megtorpantak a kezdeti nagy lendület után. Így érthető volt a két edző előzetes várakozása, hisuzen mindketten a három pontmegszerzésében reménykedtek. Ez végül a jobban játszó és szerencsésebb Ferencvárosnak sikerült.
Nagy lendülettel estek egymásnak a csapatok és az első lehetőség a Fradi előtt adódott, ám Leandro 16 méteres lövését Sebők lábbal hárított a gólvonalon. Alig két perccel később még közelebb álltak a gólszerzéshez Lipcseiék, de Gera lövése a jobb oldali kapufán csattant.

Az első komolyabb hazai helyzetre bő félórát kellett várni, Herczeg visszajátszását Szanyó lőtte a kapu mellé. Az első félidő utolsó percében Szanyó szabadrúgásába Nicsenko ért bele, a felperdülő labda azonban Szűcsről a léc fölé vágódott.

A második negyvenöt percből alig telt el és Gera révén vezetést szerzett a Ferencváros. Kriston pontos jobb oldali beívelése után a Lakos mögött felugró Gera fejelt a győri kapuba. Tíz perc sem telt el, és újabb gólal örvendeztették meg a vendégszurkolókat Tököliék. A mezőny legjobbja Gera futott el a bal oldalon, középre adott, ahol az érkező Szili tíz méterről lőtt a kapuba.

A 68. percben Böjte szerelte Gerát azonban a Fradi támadója hátulról csúnyán felvágta. Elmaradt a teljesen jogos kiállítás. Erőlködött a Győr, nem sikerült szépítenie, egészen a 90. percig. Ekkor Németh ívelt messziről előre egy szabadrúgást, és Szanyó Szűcs kezei közül fejelt a hálóba.

Az események sora azonban ezzel nem ért véget. Karteló Buktatta a pár perce pályán lévő Jovicot, aki visszaütött. Sápi egyeztetett partjelzőjével, majd kiállította a törlesztő játékost.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19