Békéscsaba-Újpest 1-3

A két lila-fehér csapat találkozóján nem voltak egy súlycsoportban a küzdő felek, így az Újpest biztosan verte a Békéscsabát.
Miután az Újpest csütörtökön kiesett az UEFA-kupából, most már csak a bajnokságra kell koncentrálnia, és a felzárkózást tűzte ki egyértelmű célként a csapatvezetés. Békéscsabán is csupán a győzelemmel érte volna be Szabó András csapata. A Békéscsabának is időszerű lett volna a győzelem, mert eddig mindössze egyszer érezhették meg a siker ízét a viharsarkiak.

Gyors gólváltással indult a meccs, a tizedik percben Poljakovic második beadását Horváth perdítette a jobb sarokba az ötösről. Még az első negyedórában Vincze szögletét Keresztúri fejelte tíz méterről a kapuba.

Átmeneti nyugalom, és távoli lövések - Keresztúri és Kovács kísérletezett - után ismét vezetést szerzett az Újpest. Rósa beadása után Udvari szarvashibáját - a kellő pillanatban nem rúgta el a labdát - ismét Horváth használta ki, ezúttal tíz méterről volt eredményes.

A hazaiak az első félidőben a mezőnyben sem bizonyultak egyenrangú félnek, és a másodikban sem tudtak változást hozni a játékba. A védelem teljesítménye még inkább hagyott kívánnivalót maga után. Lényegében ez pecsételte meg végleg a mérkőzés sorsát.

Braga és Fekete kapus nem értette meg egymást egy lecsorgó labda után, Rósa közéjük ugrott, megszerezte a játékszert, középre adott, és Poljakovicnak nem volt nehéz dolga befejezni a támadást. Az Újpest több góllal is nyerhetett volna. Békéscsabán pedig gondolkodhatnak, hogy Pásztor József száműzése érdemes volt-e.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31