Tamási szép jubileuma

A 200. bajnoki mérkőzésén pályára lépő Tamási két góljával hamar megadta a találkozó alaphangját. a hazaiak győzelme Vlaszák felesleges kiállítása után sem forgott veszélyben.
Mindössze öt percet kellett várni a hazai szurkolóknak, és Farkas jobb oldali szabadrúgását a 200. bajnoki mérkőzésén pályára lépő Tamási szép mozdulattal fejelte a kabuba. Újabb tíz perc elteltével pedig már kettőre növelte önmaga és csapata góljainak számát az UTE hátvédje.

Perger rántotta le a kilépő Tokodyt a tizenhatoson belül, a teljesen jogos büntetőt pedig a jubiláns értékesítette. A kétgólos hátrányban lévő vendégek is próbálkoztak-eredménytelenül.

A 38. percben aztán megnyílt az esély a soproniak előtt. Szabados ugratta ki középen Tóth Mihályt, aki kapura fordult, a kifutó Vlaszák azonban 18 méterre a kaputól elütötte a csatárt. A játékvezető - teljesen jogosan - kiállította a kapust.

A fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, de az eredményesen záró hazai védelem magabiztosan verte vissza próbálkozásaikat. A 69. percben aztán végérvényesen eldőlt a három pont sorsa.

Rósa beadását a berobbanó Kovács 8 méterről mindenkit megelőzve lőtte a kapuba. A hazaiak hiába játszottak több mint egy félidőt emberhátrányban győzelmükhöz semmi kétség nem férhetett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04