A zárt kapu a Vidit zavarta jobban

A Ferencváros megérdemelt győzelmet aratott Székesfehérváron a Videoton vendégeként. A vendégek szinte végig fölényben játszottak és Lipcsei két, valamint Dragóner egy góljával megérdemelten nyertek.
Heves ferencvárosi rohamokkal kezdődött a találkozó, és Lipcsei vezérletével a zöld-fehérek folyamatos nyomás alatt tartották a hazaiak kapuját. A hazaiak első komolyabb lehetőségére több mint negyedórát kellett várni, ekkor Pomper lövése szállt a kapu mellé.

A 25. percben a találkozó legnagyobb lehetőségét hagyták ki a hazaiak. Monye lövését Szűcs bravúrral a felső kapufára ütötte, Tóth Norbert ismételhetett volna, ám Kriston tisztázni tudott. A folytatásban aztán megint a zöld-fehérek irányítottak, ám gólt nem sikerült szerezniük.

Az 58. percben Tóth Norbert elől Szűcs nagy bravúrral hárított. Egyórányi játék után vezetett a Fradi. Kapic ívelt jobbról a kapu elé, Lipcsei visszafejelte a labdát, érkezett Dragóner, aki egy pattanás után 11 méterről jobbal a bal felső sarokba lőtt.

Minden bizonnyal a gól volt a "jeladás", hiszen ezután a fővárosiak sokkal felszabadultabban - és eredményesebben - játszottak. Hét perccel később növelték is előnyüket. Gera 18 méterről lőtt, a labdát Végh bravúrral hárította, ám a labda Lipcsei elé pattant, aki 15 méterről egyből a kapuba bombázott.

A hazaiak mindent egy lapra téve támadtak, ám nem sikerült szépíteniük. Sőt. Tíz perccel a lefújás előtt a Ferencváros büntetőből eldöntötte a három pont sorsát. Gyepes tört kapura, Pomper a tizenhatoson belül buktatta, Megyebíró játékvezető pedig habozás nélkül tizenegyest ítélt. A büntetőt Lipcsei végezte el, és magabiztosan lőtte a labdát a kapu jobb oldalába.

A Fradi végig jobban játszott és megérdemelten vitte el a három pontot a zárt kapus mérkőzésről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25