Debrecen-Sopron 3-3

A sokat hibázó védelmek meccsén a Loki értékes pontokat nem tudott megszerezni. Máté Péter gyenge napot fogott ki, mindhárom vendéggólban szerepet játszott.
A vidék legjobbja címet birtokló hazaiak amennyiben tartani kívánják a lépést a Fradival és az MTK-val, mindenképpen nyerniük kellett. A Sopron azonban szerette volna igazolni jó formáját, és a szezon kezdetén elszenvedett hazai vereség után a cívis városban javítani.

A kétszázadik bajnoki meccsét játszó Böőr gyorsan lelohasztotta a vendégek reményeit, hiszen a tizenhatos vonaláról nagy gólt lőtt még az első negyedórában. A folytatásban Sándor Tamás hagyott ki két nagy helyzetet, emellett Sumudica késlekedett az egyik lehetőségnél. A Sopron mindvégig a kontrákra alapozott, előbb Sira vezethette rá Tomic kapusra a labdát, de elkapkodta, majd Somogyi nagy lövését fogta a horvát hálóőr.

A térfélcserét követően a Sopron fáradozását siker koronázta, egyszersmind fordulatossá vált az amúgy sem gyenge színvonalú meccs. Tóth lövését káprázatosan hárította Tomic, a labda Máté elé került, de felszabadító rúgása Siráról a háló felé pattant vissza, és ezt a dermedten álló kapus sem védhette.

Két perc sem telt el, amikor Dombi kapott kiváló indítást, gyorsaságát kihasználva betört a tizenhatoson belülre, a védők már csak szabálytalanul tudták szerelni. A büntetőt Kiss lőtte a kapu jobb oldalába.

Aztán Sira iramodott meg egy remek labdával - Máté alászaladt -, és a kifutó Tomic mellett nem hibázott. A Debrecen azonban Bajzát révén ismét előnybe került - nagy küzdelem után vette át a labdát a késlekedő bekkek mellett -, de a meccs negatív hőse, Máté szarvashibája után Tóth Mihály megint egyenlíteni tudott.

A sokat bakizó védelmek gondoskodtak arról, hogy gólgazdag meccs legyen, Szentes csapata azonban közelebb állt a sikerhez, de Máté hibáit ezen a napon nem tudta elviselni a társulat, így értékes pontokat veszített.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32