Egy bedobás után Tokody futott el a jobboldalon, beadását Kovács mellel átvette, majd hat méterről Bita lábai között a kapuba lőtt. A Dunaferr játékosainak egy része leállt, mert két labda is a pályán volt a bedobás pillanataiban, a játékvezetőt azonban ez a legcsekélyebb mértékben sem hatotta meg, és középre mutatott.
Válaszként Balaskó szabadrúgása a felső lécet érintve hagyta el a játékteret. A folytatásban a Dunaferr fölényben került, mégis a lilák szereztek újabb gólt. Poljakovic elfutása után Tokody érkezett remek ütemben, és a kapuba fejelt. Válaszként újabb kapufa érkezett, miután Sowunmi lépett ki a védők közül, és Posza mellett is elgurította a labdát. Sowunmi a sorstól kapott még egy ilyen lehetőséget, ezúttal átemelte a labdát Posza mellett, de a visszafutó Lerant a gólvonalról felszabadított.
A fordulás után már több szerencséje volt a csatárnak. Kiss beadása után az ötösről bólintott a hálóba a színes bőrű csatár. Ettől feléledt az Újpest, ám Kovács bombáját lábbal védte Bita. Ezek után Sowunmi majd Lengyel lövése okozott veszélyt, a hazaiak is támadtak, a meccs élvezetes volt, a helyzetekből azonban nem lett gól. A hajrára pedig visszaestek a csapatok.