Szanyó klasszisgólja döntött

Küzdelmes, ám nem túl magas színvonalú mérkőzést hozott a találkozó, melyen két azonos erejű csapat csatáját Szanyó mesteri gólja döntötte el az ETO javára. Tamási Zsolt csapata ezzel a győzelemmel a második helyre lépett előre a táblázaton.
Az első félidő nem hozott magas színvonalú játékot, viszont annál nagyobb küzdelmet. Mindkét gárda bátran játszott, több kemény ütközet jellemezte a találkozót, ám a kapuk nem forogtak igazán veszélyben.

A találkozó elején Németh kapus nehezen tudott egy labdát megkaparintani, a folytatásban azonban több hatalmas bravúrt is bemutatott az újvárosi kapus. A félidő hajrájára egyre nagyobb fölénybe került a hazai gárda, ám Peric és Szanyó a legnagyobb lehetőségeket elpuskázták.

Egészen a 40. percig, amikor Szanyó vezetgette a labdát a 16-os felé, két rárontó védőt is kicselezett, majd a tanácstalan Salamon és Éger mellől 16 méterről, a lábak között jobbal, laposan, a jobb alsó sarokba lőtt.

A második félidőben továbbra is egyenrangú partnerek voltak az újvárosiak, azonban a kapu előtt elbizonytalanodtak, így nem sikerült egyenlíteniük. A legnagyobb helyzeteket Bükszegi hagyta ki, aki előbb a 75, majd a 90. percben rontott ziccert.

Győzelmével a Győr - akit sokan még az első hatba se vártak a bajnokság elején - már második a tabellán, mindössze öt ponttal lemaradva a listavezető MTK mögött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25