Az MTK megállíthatatlan?

A listavezető MTK, második félidei jobb játékával megérdemelten tartotta otthon a három pontot, első számú üldözőjével az ETO-val szemben. Az első negyvenöt percben a győriek előtt is több helyzet adódott, a folytatásban azonban Illésék minden tekintetben ellenfelük fölé nőttek.
Az első komolyabb helyzet a vendégek előtt adódott, a hazai védők tétovázása után Németh lőtt a tizenhatos csücskéről, a labda azonban a felső kapufát érintve hagyta el a játékteret. Válaszként még ugyanebben a percben Rednic lőtte el Illés remek passzát a kapu előtt.

A 20. percben Zavadszky küzdötte le magát az alapvonalig, beadását Ferenczi pár lépésről lőtte mellé. Félóra telt el a találkozóból, amikor az ETO a meccs - és talán a forduló- legnagyobb helyzetét hagyta ki. Németh több védőt is becsapott, remekül ugratta ki Szanyót, aki pontosan adott középre, az érkező Peric azonban senkitől sem zavartatva nyolc méterről a kapu mellé bombázott. Újabb egy perc múlva Rednic indítása és Illés passza után Zavadszky hasonló helyzetből lőtt fölé.

A második játékrészben az MTK jóval aktívabban kezdett, a győriek azonban jól védték kapujukat, így Illésék nem tudtak komoly helyzetet kidolgozni. A legnagyobb helyzetet - ahogy az MTK szurkolók már megszokhatták - Ferenczi hagyta ki, aki hat méterről, a kapusba lőtte a labdát, miközben a közelben nem volt győri játékos.

Ismét csak egy percet kellett várni a következő helyzetre, Illés lőtt 18 méterről, ám Sebők hatalmas bravúrral a kapufára ütötte a labdát. Majd tetézve eddigi teljesítményét Zavadszky fejesét védte a győri kapus.

A 75. percben aztán már Sebők sem segíthetett csapatán. Zavadszky ugratta ki a lesre játszó védők közül Illést, aki mellel maga elé tette a labdát, majd tíz méterről a léc alá bombázott. Tíz perccel később pedig végleg eldőlt a három pont sorsa. Böjte utolsó emberként szabálytalankodott Andronical szemben, amiért tizenegyes (az MTK-nak) és kiállítás (az ETO-nak) járt. A büntetőt Ferenczi lőtte a kapu jobb oldalába.

Második félidei jobb teljesítményének köszönhetően az MTK megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47