Boglárka
22 °C
35 °C

Hagyomány és lelkesedés az energiaitalos milliárdok ellen

2008.07.16. 08:45
18 hozzászólás

Osztrák futballrangadó igazi hangulattal, valódi futballal és mindennel, amit egy meccsen el lehet képzelni. Riport a Rapid-Red Bullról, rögtön a bajnokság legelején.

Úgy tűnik, egy közeli pszichiátriai osztályról lógott meg valaki: zöld-fehér fürdőköpenyben flangál az ötvenes férfi, és még ő néz felháborodottan, amikor elmélázva megbámulom.

Bécs nyugati legszélén, Hütteldorfban vagyunk, a kelenföldi pályaudvar helyi megfelelője felől tartunk az első számú osztrák futballklub stadionjához. A 32-szeres bajnok Rapid Wien fociban a Ferencváros: a legsikeresebb, a legnépszerűbb, a legzöldebb. A szintén 1899-ben alapított bécsiek az újgazdag Salzburgot fogadták szombaton. A Red Bull három éve tette magáévá az egykor lila-fehér klubot és teljesen a saját képére is formálta. Hagyomány az egyik oldalon, egy halom pénz a másikon. A Rapid tizenkétmillió eurót (2,7 milliárd forint) költhet el egy évben, a Red Bull ötvenet (11,5 milliárd), utóbbi összeg közelíti az osztrák Bundesliga költségvetésének a felét. A különbség az előző szezonban is hasonló volt, épp ezért volt meglepő a Rapid első helye és ahhoz vezető úton a legnagyobb győzelem, a 7-0 Salzburgban. Egy eredmény, amelyről mindenki azt mondta a mostani meccs előtt, hogy már a múlté, de amelyet ezentúl mindig fel fognak emlegetni, ha a két csapat találkozik.

Úgy indult, hogy ezen az estén a pénz legyőzi a lelkesedést, mert tíz perc sem telik el, amikor Marc Jankót a hazai védők egyedül hagyják, és ő egy bejátszásból megszerzi a vezetést a salzburgiaknak. A salzburgi csatár ráadásul az ellenfél védőjétől, az Eb-n csak a lelátóig jutó Markus Katzer saját kapuja felé irányított fejeséből kapta a gólpasszt.

Ez volt a negyedik gól, amit a Rapid kapott Európa legkorábban rajtoló őszi-tavaszi bajnokságában, pedig még száz perc sem ment le belőle. Mintha minden a bécsiek edzőjének sirámait igazolná be. „Tény, hogy a felkészülésünk nem jól sikerült. Mert nem sikerülhetett jól. Alig voltak munkára fogható embereim, a válogatottak későn érkeztek vissza, fáradtak és mindenki más szinten áll erőnlétileg és játékban egyaránt. Az állóképesség többeknél nagyon hiányzik” – panaszkodott napokkal a bajnoki rajt előtt Peter Pacult, akinek a válogatott szerinte túl hosszú Eb-előkészületei mellett saját klubja játékospolitikájával is gondja akadt. „Ha valaki sikeres és valami egyedülállót elér, máshol befektetnek a csapatba. Nálunk inkább szétesnek a dolgok. De ennek ellenére az elvárások ugyanolyan nagyok maradnak: védjük meg a bajnoki címet, jussunk be a BL-be. Ez nem így megy.”

 

 

Pedig sokan irigyelnék Pacultot, amiért a bajnoki cím áprilisi megnyerése után összesen hét játékosa fordult meg az Európa-bajnokság egyik rendezőjének válogatottjában. Úgy, hogy márciusi, hollandok elleni barátságos meccsre még csak egy rapidos fért be a keretbe. A védő Andreas Dober és a támadó  Stefan Maierhofer kimaradt az utolsó szűkítéskor, a kapus Helge Payernek pedig az edzőtábor alatt keletkezett trombózis a gyomrában, ő novemberig biztosan nem fog focizni. Négyen voltak ott az Eb-n, a három hátvéd – Martin Hiden, Katzer és Jürgen Patocka – közül csak előbbi kapott lehetőséget és egy meccs jutott a csatár Erwin „Jimmy” Hoffernek. A nyolcadik az edző kiakadásának másik tárgya volt: a tavasszal nagy formában játszó Ümit Korkmaz a gyengécske válogatottban is az egyik legmeggyőzőbb játékos volt, a bal oldali középpályást azonban még a torna előtt eladták hárommillió euróért az Eintracht Frankfurtnak.

A Rapidnál általános a vélemény, hogy az osztrák-törököt rövid távon képtelenség pótolni, néhány perccel később azért összejött az egyenlítés. Ehhez kellett persze Drabek sporttárs is, aki a Red Bull kapuja előtt úgy gondolta, két apró szabálytalanság kitesz egy tizenegyest. Előbb Maierhofer huppant, majd Hoffert vitte le óvatosan a földre Ibrahim Sekagya. A büntetőt a csapatkapitány Steffen Hofmann vágta be magabiztosan.

A németként bécsi hős középpályásnak volt is miért küzdeni, ugyanis az előző, első fordulóban a Rapid nagyot égett a Sturm Graz otthonában. Nemcsak a 3-1-es vereség volt megalázó, hanem ahogyan elverték a bécsieket. A Rapidnak a gólon kívül kevés értelmes momentuma volt, az elvileg totálisan meggyengült Sturm lefocizta a bajnokot a pályáról. Pacult hárított, azt mondta, ha nincs az első gól előtti hatalmas hiba, a graziak egyetlen gólt sem lőnek. Később azt is érzékeltette, a sajtó eltúlozta a csapata hibáit, és egy meccs után talán nem kellene temetni a bajnokcsapatot.

A Rapidnak az egyenlítésből sem sikerült azonban erőt merítenie és hamarosan az elképzelhetetlenül fekete felhőkkel a vihar és az újabb salzburgi gól is megérkezett. Megint Janko talált be, ezúttal egy labdaeladás után ugratták ki a bal szélen Alex Zicklert. Az előző két szezon gólkirálya centerezett, csatártársa meg duplázott. A hazai védők ebben csak annyira voltak benne, hogy Patocka lábáról pattant a labda Janko elé, róla meg Mario Tokic maradt le.

Ez volt a Red Bull idei nyolcadik rúgott gólja a szezonban. Már eleve mindenki fellélegzett, mikor a túl védekező felfogásúnak tartott – bár mindenképp szórakoztató – Giovanni Trapattoni helyett Co Adriaanse érkezett. A holland látványos támadófutballt ígért és a felkészülési meccseken játékosai szállították is ezt. Pedig ő is panaszkodhatott volna, hogy öt játékosa – három osztrák: Rene Aufhauser, Ronald Gercaliu, Christoph Leitgeb, a horvát Niko Kovac és a svájci Johan Vonlanthen – az Eb-n szerepelt, mások meg az afrikai vébéselejtezőkön voltak érdekeltek. A bajnoki rajt tökéletesre sikerült, sima 6-0 a Csizmadia Csabával felálló Mattersburg ellen.

Abból a hatból hármat vállalt Janko, vagyis ötnél tart két meccsen. Ami gyakorlatilag bő egy mérkőzést jelent, ugyanis a Mattersburg ellen 64 percet kapott, a Rapid ellen pedig meghúzódott a combja és már a 44. percben le kellett jönnie. Vagyis 21 percenként egy gól. Talán azért megy ilyen jól Jankónak, mert neki nem volt sok gondja az Európa-bajnoksággal. A 31 fős bő keretben még benne volt, a szűkítésnél azonban utazhatott haza. Josef Hickersberger inkább a többieket preferálta, például a teljesen impotens Roland Linzet. A három Eb-meccsen aztán egyetlen gólt szerzett Ausztria, azt a 39 éves Ivica Vastic lőtte, büntetőből. A 25 éves csatár ellen az szólhatott, hogy rendszeresen sérült. 

Az eső egyáltalán nem csillapodott, sőt, és ez meglepő módon a tempón sem éreztette a hatását. A három gól mellett is nagyon sok helyzetet alakítottak ki a csapatok, az iram meglehetősen nagy volt. Az Eb-n hiába voltak lelkesek és szimpatikusak az osztrákok, az júniusban is egyértelmű volt, messze vannak a valódi európai élfutballtól. A szombati rangadó színvonala azonban messze a várt felett volt és még csak az első félidőben jártunk. Csak Hoffer előtt több ziccer adódott, mindkét oldalon csattogtak a kapufák.

Mindkét kapus elemében volt, de különösen a hazaiaké, Georg Koch villogott. A 36 éves német, akit Payer átmeneti helyettesítésére igazoltak, súlyos bakival kezdett az első fordulóban: egy szabadrúgás után ráejtette a labdát a kilépő grazira és úgy esett a szezon első gólja. Szombaton szenzációs védései voltak, többször a millimétereken múlott, hogy elért egy-egy labdát.

Elöl is sikerült újítani, a Rapid egyenlíteni tudott. A zöld-fehéreknél is egy, a válogatottól eltanácsolt csatár, Stefan Maierhofer talált be, Branko Boskovic bal oldali beadásából. A rapidos és Janko magasságukkal is hasonlítanak egymásra: előbbi 203 centi, utóbbi 196. Maierhofer volt Korkmaz mellett a tavasz nagy felfedezettje: összesen tizenegy meccset játszott az első osztályban, korábban csak Németországban próbálkozott és a Bayern München amatőrcsapatáig jutott. Az eseményekkel zsúfolt félidőre jutott még a salzburgi csatár kiválása és még néhány kihagyott ziccer.

A folytatás előtt automatikusan jutott eszünkbe, hogy nekünk hiányzik valaki a pályáról. A válogatott Bodnár László ezen a meccsen sem volt kezdő, másodszor is az új szerzemény, Anis Boussaidi játszott a helyén. A tunéziai nem volt meggyőző, így logikus lett volna, ha az egykori debreceni folytatja a helyén.

Nem folytatta, a vihar viszont újra beerősített, majd a pályán is jött az újabb fordulat. Négy perc telt el a második félidőből, amikor Louis Ngwat-Mahop nem bírt magával és a hazaiak kapuja előtt nekiesett Tokicnak. A horvát persze alaposan rájátszott az esetre, fájdalmasan kapott az arcához, de a kameruni szándéka egyértelmű volt.

Még negyven perc volt hátra, amelyben nem lett kevésbé izgalmas a meccs, újabb gól már mégsem esett. Adriaanse ekkor sem hozta be Bodnárt, pedig a jobb szélen előszeretettel felfutó védő jól jöhetett volna a kontráknál. A Salzburg szervezetten futballozott, Zicklerék minden labdaérintésén látszott, bár emberhátrányban vannak, és kivárásra játszanak, nem lenne meglepő még az sem, ha nyernének.

A Rapidot meg a határtalan lelkesedés vitte előre. Hofferék kis túlzással folyamatosan püfölték a felső lécet és a kapufát, ezen az estén azonban látszott, nem fog a kapufáról befelé pattanni a labda. A bécsiek lendülete természetesen a lelátóról táplálkozott. Negyedóra volt hátra, amikor az addig is nagyszerű hangulatot teremtő tribünök jelezték, itt az utolsó nagy roham ideje. A 76. perc első másodpercétől folyamatosan szólt perceken keresztül a taps, minden szektorban talpon voltak a szurkolók. Nem egyszeri esemény volt ez, hanem a Rapidviertelstunde, vagyis a Rapidnegyedóra. A drukkerek ezzel is klub a hagyományos értékei, a küzdés és az akarat előtt tisztelegnek. A Rapid szurkolói 1919 óta kezdenek rá az utolsó negyedórát jelző tapsviharra, ami 1921-ben a Wiener AC ellen 3-5-nél hangzott fel, és végül 7-5-ös győzelemig segítette a csapatot. 2006-ban, épp a Red Bull ellen hangzatos kivételt tettek: a klubot néhány hónappal korábban elhagyó Andreas Ivanschitznak szólt a fütty és a durva sértegetés perceken keresztül.

Ausztria legnagyobb szurkolótábora ebben a szezonban rekordot döntött: először adtak el tízezer bérletet a Hanappi Stadionba. Természetesen szombat este is telt ház, több mint tizenhétezer néző látta a meccset. Az is különös hangulatot teremtett a Sankt (szent) Hanappiban – ahogyan a szurkolók a stadiont hívják –, hogy a kizárólag bérletesekkel megtöltött West Blockon kívül a másik kapu mögötti keleti lelátón is ultrák szurkolnak, ugyanúgy szinte megszakítás nélkül.

Most ez sem hozta meg a várt hatást és a végén mindkét csapat elégedett, illetve csalódott is lehetett egyszerre a 2-2-vel. A Rapidnak csak egy pontot sikerült szereznie emberelőnyben, de legalább nem szakadt le rögtön hatra legnagyobb riválisától. „Az eredmény egyáltalán nem kielégítő, ennyi helyzetből győznünk kellett volna. De itthon még mindig erősek vagyunk” – így értékelt Pacult. A Red Bull tíz emberrel sem kapott ki, viszont ahogyan egyenlő létszámnál játszott, többet ígért a döntetlennél. Adriaanse a kiállítás miatt volt dühös, nem a játékvezetőre, hanem a saját játékosára. Úgy tudjuk, a holland az egész csapat előtt a padlóra ordította Mahopot, akire végtelenül dühös volt.

Kívülről egyszerűbb megítélni a meccset, mert volt minden, amit el lehet várni: gólok, iram, hangulat, izgalom, küzdelem. Persze mindez Európától még messze van, de Magyarországtól talán még messzebb.