Géza
-12 °C
-4 °C
Sífutás
Percről Percre

Mégsem bontják vissza a klagenfurti Eb-stadiont

2008.09.05. 11:17
0 hozzászólás

Újabbat csavartak a klagenfurti stadion eddig is szövevényes történetén a helyi politikusok. A tartományi főnök Jörg Haider és a város polgármestere bejelentették, a korábbi tervekkel ellentétben nem bontják vissza a harmincezres stadiont, csak kevesebb férőhely lesz benne. Szerintük mindennek a bécsi lobbi az oka.

Évekig tartott a vita, hogy hol, hogyan, mennyiből épüljön fel a karintiai tartományi székhelyen a 2008-as Európa-bajnokság egyik osztrák stadionja. Kínos történetek egész sora után megépült, le is játszották benne az Eb-meccseket, de már korábban világos volt, a huzavona újraindul. Ugyanis a harmincezres stadiont az építési engedély szerint 2009-ben vissza kell bontani úgy, hogy a tetőszerkezetet lesüllyesztik és csak 12 ezer ülőhelyet hagynak meg.

A dolgot még az is bonyolította, hogy az idő fogyta miatt környezeti hatástanulmány nélkül végezték el a beruházást, amit a visszabontás előtt még el kell készíteni. Ugyanis ez még azt is kideríthetné, hogy a stadion egyáltalán nem maradhatna meg.

Csütörtökön aztán a város két erős embere, Harald Scheucher polgármester és a tartományi főnök Jörg Haider bejelentették, nem bontják vissza a leginkább ufóra emlékeztető stadiont. A tetőszerkezet tehát marad a mostani állapotában, alatta azonban kevesebb szék marad: mostaninál kevesebb, a tervezettnél több, 22 ezer. A borítást kicserélik, műfüvet hoznak a természetes gyep helyett.

Az indoklás nagyon érdekes volt. A két politikus együttesen pocskondiázta az osztrák futballszövetséget (ÖFB) és a fővárost. „Fütyülünk a Málta, meg Luxemburg elleni meccsekre” – mondta a polgármester, aki állította, korábban ígéretet kaptak arra, hogy a most szombati, Franciaország elleni vébéselejtezőt Klagenfurtban rendezik majd. Scheucher szerint azonban az ÖFB vezetői térdre borultak a bécsi polgármester előtt. Haider is keményen odamondogatott, szerinte a bécsi lobbi állította félre őket a rangos meccsekért folyó versenyfutásban.

Klagenfurt jelenlegi első csapata, az Austria Kärnten - a védelemben Pusztai Olivérrel - három meccset játszott hazai pályán ebben a szezonban, amiken 13 ezer volt az átlegnézőszám.