FTC: vereség hazai pályán

MTV
2000.12.15. 14:54
Az NB I. harmadik fordulójának rangadóját két zöld-fehér csapat játszotta: a Ferencváros hazai pályán fogadta a Győr csapatát. A Fradinál egyértelmű volt az elvárás, hazai pályán győzni kell. A tartalékosan - a sérült védők pótlására Garami József középpályásokat vont hátra - felálló Győr kellemetlen 90 percet okozott a Fradinak. Az első negyedórában a vendégek két gólt is szerezhettek volna Mracskó és Kenesei révén. Az első találat a 16. percben született, amikor a fiatal tehetség, Nagy László 17 méterről a kapu balfelső sarkába lőtt. A következő említésre méltó esemény a 28. percben következett be, amikor Dragóner második sárgáját is megkapta, így kiállni kényszerült. A félidő hajrájára összsedte magát a Fradi és az utolsó percben Horváth révén kiegyenlített. A második játékrészben nem sok babér termett a hazaiaknak, az 58. percben egy kapu előtti tömörülésben ismét Nagyot találja meg alabda, akiről a gólvonal mögé vánszorog a játékszer (1:2). A 70. perctől Horváthé a főszerep, aki több helyzetet is elpuskáz. Nem így Nagy, aki egy hosszú indítással megurik és 13 méterről belövi a harmadik gólját (1:3). A padlóra került Fradi már nem tudott szépíteni. További eredmények: Debrecen - Pécs 2:0 ZTE - Vasas 3:2 MTK - Nagykanizsa 6:0 Sopron - Dunaferr 1:2 Tatabánya - Haladás 2:1 Kispest - Nyíregyháza 2:0