Lius Van Gaal otthagyja a Barcelonát

Eurosport
2000.12.15. 14:53
Luis Van Gaal a spanyol Barcelona vezetőedzője, bejelentette, hogy ott hagyja a katalán csapatot a szezon utolsó, jövő heti mérkőzése után. A felmondását kommentálva, az egykori ajax edző arra hivatkozott, hogy itt töltött három éve alatt sosem sikerült megértetnie magát a csapat szurkolóival. Mint a sajtónak nyilatkozva elmondta, annak ellenére úgy érzi itt az ideje elhagynia a csapatát, hogy szerződése 2002 júniusáig szól. Van Gaalt egyszerűen elhajtotta saját szurkolóinak csapata, amikor a Barcelona nyögvenyelősen 2:1-re múlt héten nyert ugyan a Valencia ellen, de összesítésben kiesett a Bajnokok Ligájából az elődöntőben. Az edző Spanyolországban töltött három éve alatt egyébként két bajnokságot és két spanyol kupát nyert, sőt '97-ben megnyerte az Európai Szuperkupát is.