Euro2000: azonos szektorban angol és német szurkolók?

Nemzeti Sport
2000.12.15. 14:53
Rainer Mendel, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) szurkolói koordinációs irodájának vezetője szerint könnyen elképzelhető, hogy a szombati, Anglia-Németország mérkőzésen egy szektoron belül német és angol szurkolók is lesznek. Mendel elmondta, az UEFA interneten keresztül is értékesített jegyeket az Eb egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapására. Az itt megvásárolt belépők jelentős része a feketepiacon többször is gazdát cserélt. ,,Kölnben sikerült elkapnunk egy árust, aki kétszáz jegytől szeretett volna megválni. Sajnos semmi garancia sincs arra, hogy Charleroi-ban szét tudjuk választani az angol és a német szurkolókat" - vélte Mendel. Az UEFA hivatalosan négyezer jegyet adott el interneten keresztül a németeknek, de a DFB becslései szerint legalább hétezren jutottak belépőhöz az elektronikus kereskedelemnek köszönhetően.