Életben maradt az Elektromos

MTV
2000.12.15. 14:53
Hároméves szerződést kötött az LRI, a Malév, valamint az Elmű Rt., így a három cég által közösen működtetett férfi csapat az Elektromos jogán továbbra is az NB I-ben szerepelhet. Az együttes a jövőben Pestszentlőrinc LRI-Malév Elektromos néven szerepel. Emmerich Endresz, az Elmű Rt. elnöke az eseménnyel kapcsolatos keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az áramszolgáltatás közeli liberalizációja miatt a cég piaci versenyre készül, ezért nem kíván lemondani az ismertségét növelő és imázsát javító kézilabdázásról.A Kovács Mihály vezetőedző által irányított, közel 50 millió forinttal gazdálkodó csapattal szembeni elvárás, hogy az első szezonban biztosan maradjon benn az NB I-ben, a következőben végezzen az első hat hely valamelyikén, míg a harmadik évad után jusson ki a nemzetközi színtérre.