Nem indul a női kosárlabdabajnokságban a Fradi

Index
2000.12.15. 14:54
Az FTC-Diego női kosárlabda-szakosztályának vezetője Szabari János, csütörtök délelőtt bejelentette, hogy a zöld-fehérek valamennyi korosztályban visszalépnek a 2000-2001-es bajnoki évad küzdelmeitől. JKúlius ötödikén ugyanis az FTC Egyesületi Tanácsa úgy döntött, hogy szünetelteti az összes női kosárlabda-szakosztály működését. Nem jártak sikerrel ugyanis a vezetőség azon kísérlete, hogy a egy piacképes női kosárlabdabázist építsenek ki. Jelentkezett ugyan egy befektetői csoport, hogy beszállnának a szakosztályba, ez azonban nem jött össze. A terv szerint a felnőttek a B csoportban, amatőrként működntek volna tovább, hogy egyben tartják a rendkívül sikeres utánpótlásműhelyt. Egyelőre azonban ehelyett űgy néz ki a Szeged indul majd a Fradi helyett az elitben - ahol az egykori diósgyőri sikeredző Király Sándor már jelezte a csapat esetleges részvételi szándékát.