Elutasították Fazekas óvását

MR
2001.08.07. 22:26
Elutasították az óvást Fazekas Róbert ügyében az edmontoni vb-n. A magyar csapat azt szerette volna elérni, hogy érvényesnek tekintsék a diszkoszvető selejtezőben bemutatott első, érvénytelennek nyilvánított kísérletét, mert az a televíziós felvételek szerint szabályosnak tűnt. Szakemberek szerint Fazekas dobása 64.50 m körül ért földet, azaz döntőbe jutást jelentett volna. (Második kísérletét elrontotta, harmadikra csak 53.73-at ért el.) Héder Barna, a magyar szövetség elnöke és Makszin Áron főtitkár további lépéseket tervez, azt szeretnék, ha Fazekas tizenharmadikként a finálé szereplője lehetne.