Huszonöt és fél millióba kerül a FIFA-licenc

MTI
2001.09.10. 22:36
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfői ülésén elfogadta játékosügynök-szabályzatát, döntött a közgyűlés időpontjáról, és kinevezte az edző- illetve utánpótlásképzést felügyelő megyei instruktorokat. Eddig kizárólag a FIFA hatáskörébe tartoztak a játékosügynöki licencek. A nemzetközi szövetség ezután is ellenőrzi az eljárást, de a kiadás jogát a nemzeti szervezeteknek adta át. Magyarországon az ügynökjelöltek 500 ezer forint befizetése után vizsgázhatnak, az igazolványukat pedig 20 milliós felelősségbiztosítás, valamint 5 milliós kaució letétele után vehetik át. A testület határozott arról, hogy a szövetség évi rendes közgyűlése november 9-én, 10 órakor lesz a Hotel Stadionban. Az elnökségi tagok döntöttek a megyei edző- és utánpótlásképzést felügyelő instruktorok személyéről is.