A Liga határozata: marad a harmincnyolc forduló

MTI
2001.10.08. 17:13
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöksége hétfői ülésén úgy határozott, hogy nem kívánja módosítani a labdarúgó NB I versenykiírását, tehát 33 plusz 5 forduló dönt majd a bajnoki címről, illetve a kiesésről.
A következő tanácskozásra - melynek időpontját még nem tűzték ki - a kluboknak, az edzőbizottságnak és a szponzoroknak legalább három, a következő idényre szóló versenykiírás-tervezetet kell kidolgozniuk. Az elnökség olyan változatot szeretne elkészíteni, amelyet legalább három évig nem módosítanak.
Mivel a válogatottnak nem kell világbajnoki pótselejtezőt játszania, az MLL a 22. forduló időpontját előrehozta november 10-re. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben december 5-én lépnek pályára utoljára a csapatok.
Az elnökség Bánfi Jánost, az egykori válogatott védőt kinevezte az MLL szervezési igazgatójává.