Nem lesz teljes doppingellenőrzés a téli olimpián

MTI
2001.10.20. 15:19
A februári Salt Lake City-i téli olimpia szervezőbizottsága (SLOC) szombaton bejelentette, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem lesz lehetőség arra, hogy valamennyi indulót a versenyek előtt doppingvizsgálatnak vessék alá.
"Szerettük volna mindegyik sportolót legalább egyszer ellenőrizni, de erre sajnos nincs lehetőségünk, több százan elkerülik a vizsgálatokat" - mondta Doug Rollins, a SLOC orvosi bizottságának vezetője. Rollins szerint elsősorban a kisebb nemzetek képviselői maradnak ki az ellenőrzésből.
"Velük sokkal nehezebb felvenni a kapcsolatot, ráadásul többségük nem is rendelkezik napra lebontott felkészülési programmal, ezért sokszor nem tudjuk, hogy hol keressük őket. Most már elsősorban arra koncentrálunk, hogy megérkezésük után Salt Lake Cityben, lehetőleg még a rajt előtt részt vegyenek egy doppingvizsgálaton"- indokolta a döntést Rollins.
Az orvosi bizottság elnöke hozzátette: mindenkire így sem kerül sor, 2-300 olimpikon mindenképpen kimarad az ellenőrzésekből. Az olimpián összesen 2500-an mérik össze tudásukat.