Sampras felkészülését egykori edzőjének ikertestvére irányítja

MTI
2001.12.06. 12:42
A férfi teniszezők között korábban világranglista-vezető amerikai Pete Sampras Tom Gulliksont, 1996-ban rákbetegségben elhunyt edzője, Tim ikertestvérét kérte fel arra, hogy a jövőben irányítsa a felkészülését.

A klasszis, aki egy hónappal ezelőtt szakított addigi trénerével, Paul Annacone-nal, reméli, hogy a Davis Kupa-csapat volt kapitányának segítségével kimászhat a hullámvölgyből.

"Biztos vagyok abban, hogy eredményes lesz az együttműködésünk Tommal - mondta Sampras. - Idén nem nyújtottam kiegyensúlyozott teljesítményt, jövőre mindenképpen változtatni szeretnék ezen. Fizikailag és mentálisan is a korábbi szintre akarok kerülni."

A 30 éves tengerentúli játékos pályafutása során 13 egyéni Grand Slam-győzelmet szerzett, ebben az évben viszont egyetlen tornán sem tudott nyerni, s a vb-pontversenyben (ATP Race), valamint a világranglistán is a 10. helyen zárt.