A heves tiltakozások hatására a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) úgy határozott, hogy visszavonja azt a korábbi döntését, amely szerint január 1-jétől 12 helyett 11 súlycsoportban folynak majd a küzdelmek, s a nehézsúly felső határa 95 kg lesz.
Anwar Chowdhry, az AIBA elnöke ugyanakkor bejelentette, hogy a novemberi, Kairóban sorra kerülő kongresszusig új megoldást kell találni, mivel a 2004-es athéni olimpián csak 286 bokszoló léphet ringbe. Ezért volt szükség az új súlycsoportok meghatározására.
A tiltakozást elsősorban az váltotta ki, hogy eltörölték a 91 kg-os kategóriát, a legnagyobb súlycsoport 95 kg-os korlátozásával pedig előnybe kerültek volna a könnyebb ázsiai ökölvívók.
"Abszurd, hogy egy bokszoló azért nem indulhat az ötkarikás játékokon, mert nehezebb 95 kilónál - mondta Paul Forschbach, a német szövetség elnöke. - Mi továbbra is azt javasoljuk, hogy a nehézsúlynak ne legyen felső határa."
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon