Sampras is továbbjutott Melbourne-ben

MTI
A 8. helyen kiemelt amerikai Pete Sampras 3 óra 50 perces mérkőzésen győzött a francia Nicolas Escudé (30.) ellen, s bejutott a legjobb 16 közé Melbourne-ben, az ausztrál nyílt tenszversenyen.

Az 53 perces első játszmában Escudé kétszer is elnyerhette volna ellenfele adogatását, majd a rövidített játékban is már 3-1-re vezetett. A 43 perces második szett végén Sampras többször rontott, s az 5:6-nál elveszítette szerváját.

A harmadik, 39 perces játszmában egy break döntött az amerikai javára, majd a negyedikben szintén lépéselőnyhöz jutott. Escudé nem adta fel, egyenlített, majd a rövidítést 4-6-ról megnyerte.

A francia feltámadása nem vetette vissza Samprast, a döntő játszmában negyedóra alatt 4:0-ra elhúzott. Ekkor újra Escudé következett, egymás után két játékot nyert, de a fordítás már nem sikerült. Az viszont nagy bravúr, hogy 2:5-nél 0-40-ről nyerte adogatását, vagyis három meccslabdát hárított.

Pete Sampras 33 védhetetlen adogatást küldött ellenfele térfelére, s összesen 93(!) nyerő ütése volt. Emellett 11 kettőshiba, s csak 31 önhiba rontja remek statisztikáját.

férfi egyes, 3. forduló:
Sampras (amerikai, 8.)-Escudé (francia, 30.) 7:6 (7-5), 5:7, 6:4, 6:7 (6-8), 6:3

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04