Sampras kiesett Melbourne-ben

MTI
Valószínűleg a tavalyelőtti US Open-döntő óta nem játszott olyan jól Marat Szafin, mint az ausztrál nyílt bajnokság nyolcaddöntőjében: New Yorkban is, s ezúttal is Pete Samprast múlta felül.

Az orosz teniszező már a korábbi melbourne-i mérkőzéseken is nagyon jó formában volt, de valószínűleg még ő sem gondolt olyan remek kezdésre, mint amilyet a hétfői 40 perces első szettben produkált: ellenfele hibáit kihasználva 4:0-ra elhúzott, s előnyét simán meg is őrizte. Sampras a második játszmában sem találta a ritmust, klasszismegoldásait tőle szokatlan hibák követték, így nem volt meglepő, hogy újabb 39 perc elteltével már 2-0-ás hátrányba került.

A folytatás azonban hihetetlen izgalmakat hozott. Szafin 1:1-nél elvette riválisa adogatását, s ekkor úgy tűnt, hogy simán jut a legjobb nyolc közé. Az amerikai azonban nem adta fel, óriási akarattal küzdött, s 4:4-nél egyenlített. A 61 perces szett sorsát a rövidítés döntötte el, amelyben a vonalközeli labdák után mindig vitatkozó Szafin "csak" arra volt képes, hogy 3-6 után két játszmalabdát hárítson.

A negyedik szettben is remekelt a két klasszis, s a tie-breakben Sampras nagy lehetőséget szalasztott el. Elhúzott 3-0-ra, majd 4-2-nél egy könnyű röptét a hálóba ütött, így a magabiztos előny helyett esélyt adott Szafinnak a fordításra. És az orosz játékos élt is a lehetőséggel, 9-8-nál egy kiváló elütéssel megnyerte a 3 óra 33 perces nyolcaddöntőt.

férfi egyes, nyolcaddöntő:
Szafin (orosz, 9.)-Sampras (amerikai, 8.) 6:2, 6:4, 6:7 (5-7), 7:6 (10-8)

A negyeddöntő párosítása
Haas (német, 7.)-Rios (chilei) - mérlegük: 4-2 Rios javára
Szafin (orosz, 9.)-Ferreira (dél-afrikai) - mérlegük: 2-0 Szafin javára
Johansson (svéd, 16.)-Björkman (svéd)- mérlegük: 3-3
Novak (cseh, 26.)-Koubek (osztrák) - még nem találkoztak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19