A szervezők hibájából halt meg a szerelő

MTI
Victoria-állam halottkémének jelentése szerint elkerülhető lett volna a tragédia a tavalyi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, de ennek ellenére nem fenyegeti veszély a március 3-i melbourne-i szezonnyitó futam megrendezését.
Graeme Johnstone állítja: a szervezők tudatában voltak annak, hogy a pályáról kirepülő alkatrészek súlyos balesetet okozhatnak az alacsony védőháló miatt. A 2001. március 4-i versenyen a német Ralf Schumacher (BMW-Williams) és a kanadai Jacques Villeneuve (BAR-Honda) ütközése után az egyik autó kereke eltalálta Graham Beveridge pályamunkást, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.
"Az Ausztrál Motorsport Szövetség már hónapokkal a 2001-es verseny előtt tudatában volt a veszélynek. Az óvintézkedéseket meg kellett volna tenni a futam előtt" - szerepel Johnstone beszámolójában.
Jim Kennan, a tragédia körülményeit elemző szakértő néhány héttel ezelőtt azt állapította meg, hogy a kerék 145-175 km/óra közötti sebességgel repült, és tulajdonképpen az 52 éves áldozat "mentette meg" a körülötte állókat: ha nem őt találja el, akkor a nézők közé zuhanva még súlyosabb tragédiát okozott volna. Ugyancsak köze van a történtekhez annak, hogy az Albert Park pályájának védőkerítése mindössze 2.5 m magas, szemben például a silverstone-i 5 m-es dróthálóval.
Ron Walker, az Ausztrál Nagydíj lebonyolításáért felelős társaság vezetője pénteken azonban kijelentette: a halottkém elmarasztaló jelentése ellenére biztos, hogy március 3-án Melbourne-ben megrendezik a 2002-es szezon első futamát.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32