Visszavonul az olimpiai aranyérmétől megfosztott román tornász

MTI
Túlsúlya miatt pályafutása befejezésére készül Andrea Raducan román tornásznő, akit doppingvétség miatt fosztottak meg a sydneyi olimpián nyert aranyérmétől.
- Hét kiló felesleg van rajtam, és képtelen lennék lefogyni az áprilisi Európa-bajnokságig. Így pedig aligha van értelme a folytatásnak - mondta a 19 éves versenyző, aki jelenleg 45 kilós.
Raducan vizeletében másfél éve a tiltott szerek közé tartozó ephedrint mutatták ki, mely a tornásznő szerint önhibáján kívül, egy megfázás ellen szedett gyógyszer révén jutott a szervezetébe. A sportoló azzal is érvelt, hogy a doppingvizsgálat során 62 milliliter vizeletet adott le, míg a laborba már 100 került, tehát valaki hozzátöltött a mintához.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ennek ellenére úgy határozott, hogy Raducan nem kaphatja vissza aranyérmét, amelyet egyéni összetettben nyert.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19