Bradburyt hősként fogadták Ausztráliában

MTI
Nemzeti hősként fogadták Ausztráliában Steven Bradburyt, aki Salt Lake City-ben különleges körülmények között szerezte meg a kontinensnyi ország első téli olimpiai aranyérmét. Az 1000 m-es rövidpályás gyorskorcsolyázás döntőjében a többiektől leszakadva az utolsó helyen haladt, majd amikor az élen korcsolyázók az utolsó kanyarban buktak, minden megerőltetés nélkül elsőként ért célba.

A 28 éves Bradbury Sydney érintésével hazarepült Brisbane-be, ahol találkozott barátnőjével és családjával, majd öt órával később folytatta az útját Melbourne-be, hogy vasárnap megnézze a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat.

- Nagyot változott az életem az utóbbi időben - vallotta be Bradbury, aki két évvel ezelőtt egy balesetben nyakcsigolyatörést szenvedett.

Népszerűségére jellemző, hogy 15 perccel az elsőség megszerzése után a menedzsere már több szponzori ajánlatot kapott, hazájában pedig bélyeget bocsátanak ki a tiszteletére. Bradbury 1991-ben arany-, 1994-ben ezüst-, 1993-ban pedig bronzérmet nyert a váltóval a vb-n.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32