Egyenlített a Dunaferr a jégkorong bajnoki döntőben

MTI
A Dunaferr otthon nyert a címvédő Alba Volán ellen a négy győzelemig tartó jégkorong bajnoki döntő 2. mérkőzésén.

A hétfői, hosszabbításos vereség után elszántan, és eredményesen kezdett a Dunaferr. Egymást követték a szebbnél szebb akciók és a gólok. A második harmadban nagyot változott a játék képe. A hazaiak elfáradtak, és a címvédő 12 perc alatt egyenlített.

A következő játékrészben egyik csapat sem kockáztatott. Ennek eredményeként alig akadt komoly helyzet. Az 56. percben azután Sándor gyors kiugrásból betalált. A végén a vendégek a kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a pályára, de újabb gólokat kaptak.

döntő, 2. mérkőzés:
Dunaferr-Alba Volán 7-4 (3-0, 1-4, 3-0)

gólszerzők: Balaz (3.), Erdősi (11.), Ladányi (20., 60., 60.), Peterdi (28.), Sándor (56.), illetve Palkovics (22.), Holsan (27.), Orsó (30.), Ocskay (34.)
A párharc állása így 1-1.
A 3. mérkőzést csütörtökön, 18.30 órakor rendezik Székesfehérváron.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04