Egerszegi és Darnyi kerestetik

Index
Az ország mintegy ezer legügyesebb úszó diákját megmozgató sportesemény-sorozat kezdődik holnap a hajdúszoboszlói Árpád uszodában. A budapesti és megyei legjobbak részvételével megrendezett esemény egy nemzeti szintű versenysorozat döntője. A hajdúszoboszlói 50 m-es, 8 pályás, feszített víztükrű uszodában a diákok III. és IV. korcsoportja (11-18 évesek) méri össze tudását csapatban és egyéni versenyszámokban.
Deák György a Magyar Diáksport Szövetség elnöke szerint fontos, hogy a diákokat megmozgató sporteseményeket ugyan olyan magas színvonalon rendezzék meg, mint a felnőtteknek szólót, hiszen az élmények és a siker ösztönzőleg hat a diákokra. "Ezért köszönjük meg az Always támogatását, hiszen általa méltó színvonalon rendezhetjük meg azt a versenysorozatot, melyben reményeinkhez híven felfedezhetjük a jövő Egerszegi Krisztináját és Darnyi Tamását

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája