652 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiáért

MTI
A Fidesz 55 nap alatt 652 ezer aláírást gyűjtött össze a 2012-es budapesti olimpiarendezés mellett. Pokorni Zoltán csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az aláírási íveket a hét végén Orbán Viktor miniszterelnök adja át a Budapestre érkező NOB-elnöknek. Az eredeti tervek szerint egymilliót szerettek volna, de annyi nem jött össze.
A Fidesz elnöke azt is közölte, hogy pártja tovább folytatja az aláírásgyűjtést, egészen addig, ameddig azt az érdeklődés megkívánja.
Megismételte korábbi kijelentését, mely szerint nem volt még olyan gondolat Magyarországon, amely mellett ennyi ember kötelezte volna el magát. Üdvözölte, hogy az ívet több ellenzéki politikus, köztük Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere is aláírta.
Pokorni kifogásolta, hogy Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje vidéki fórumain "már az egyes sportágak olimpiai helyszíneit ígérgeti a városoknak". Ez még egy kicsit korai és kár vitatkoznia erről egymással Demszky Gábornak és Medgyessy Péternek, jegyezte meg a Fidesz-elnök.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25