Szilvia
5 °C
16 °C

10 milliárdért új Sportkórház épül Budapesten

MTI
2002.03.16. 15:48
A kormány tavaly augusztusi döntése értelmében 10,1 milliárd forintos költséggel világszínvonalú, 150 ágyas, 5 műtőblokkos új Sportkórház épül Budapesten. A beruházás realizálásának első lépéseként került sor szombaton a tervek szerint két év alatt elkészülő egészségügyi intézmény alapkőletételére.

A "régi" - hivatalos nevén - Országos Sportegészségügyi Intézet Alkotás utcai oldalán, a leendő intézmény helyén rendezett ceremónián Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta, hogy amennyiben a magyar sport versenyben kíván maradni vetélytársaival, akkor feltétlenül szükség van arra a háttérre, amit az új Sportkórház biztosít majd. Párhuzamba állította a versenyzők és a sportorvosok tevékenységének magas színvonalát, elismerve ezzel az itt dolgozók munkáját.

- Tulajdonképpen olimpiai beruházásról van szó, aminek elkészülte párhuzamban van a 2012-es játékokra történő budapesti pályázással - tette hozzá.

Deutsch Tamás köszöntőjében azt a szolgálatot említette, ami fél évszázada jellemzi az orvosokat, ápolónőket, mert - bár elévülhetetlen érdemeket szereznek - nekik nem akasztanak soha aranyérmet a nyakukba egy-egy sportsiker után.

- Ezért is megérdemlik, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő körülmények között dolgozhassanak - fogalmazott az ifjúsági és sportminiszter.

Minisztertársa, Mikola István bejelentette, hogy az általa irányított egészségügyi tárca előterjesztését jóváhagyva döntött a kormány az intézmény egy ütemben, gyorsított tempóban történő megvalósításáról. Ez azért is fontos, mert a Sportkórház hadat üzen a mozgásszegény életmódnak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?