Súlyos büntetésre számíthatnak a csaló pontozók

MTI
Az eddigieknél sokkal komolyabb büntetésre számíthatnak azok a pontozóbírók, akik manipulálják a versenyek végeredményét.

Ezt Ottavio Cinquanta, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség elnöke jelentette be a naganói műkorcsolya-világbajnokságon tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

"A Salt Lake City-i téli olimpián a párosok versenyét követő botrány, illetve a rövidpályás gyorskorcsolyázók versengésében történtek, rengeteg gondot okoznak, melyeket a lehető legrövidebb időn belül meg kell oldanunk. A vétkesek bűnhődni fognak, ezt garantálom"- mondta Cinquanta.

A sportdiplomata az ISU júniusi, kyotói tisztújító kongresszusán ismét pályázik az elnöki tisztségre. A tanácskozáson több szabálymódosító javaslatról is döntenek.

- Szeretnénk megváltoztatni a pontozás rendszerét, a jövőben 14 bíró értékelné a versenyzőket és a számítógép véletlenszerűen sorsolná ki azt a 7 pontszámot, melyet figyelembe veszünk a sorrend kialakításánál. Ezzel elejét lehet venni a visszaéléseknek. Ha a küldöttek elfogadják a módosító indítványt, akkor egy-két éves tesztelés után lehet az újítást alkalmazni a felnőtt világversenyeken is. A Salt Lake City-i téli olimpián Marie-Reine Le Gougne francia pontozót eltiltották, miután bebizonyosodott, hogy az orosz párost támogatta. A Berezsnaja, Sziharulidze duó minimális különbséggel előzte meg a második helyen végző Sale, Pelletier kettőst. Utóbb a kanadaiak is aranyérmet kaptak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25